Kirekesztés bitturbó

Szent tehenek  - akciószínházi előadás a Nemzetközi Színházi Világnapon

A kisvállalkozó és az eladó a második műszakban
"Média kompatibilis hullagyalázás, önfeledt bűnbaktermelés, gurgulázó rasszista uszulás, öntudatos terhesnő-verés, büró-alázás kiskosztümben. Mindez fényes nappal az utcán, mindenki szeme láttára. A Független Színház jól megsétáltatta a szent teheneket a színházi világnapon. Fővám tértől a Kálvin térig zavarta a szorgos-dolgos nyugalmat..." (Kovács Róbert Facebook-os bejegyzéséből)



2014. március 27-én, a járókelők, a sajtó és a norvégiai Alesund Adult Learning Centre munkatársai számára bemutattuk a Szent teheneket.
Alina Serban üzenetét Fátyol Hermina, az előadás rendezőasszisztense olvasta föl. Aztán showtime.

1. jelenet - Csuszláger Jancsikával közölte a párt titkára, hogy el kell vinnie a balhét.
2. jelenet - betekintést nyertünk Hunvan Miki Polgármester úr ebédidejébe, akit közben meglátogatott egy nem kívánatos személy testvére, Csuszláger Csaba.
3. jelenet - a miniszterek elnöke hivatalosan bejelentette a mukk-ügyet, melyet gazdasági, egészségügyi és honvédelmi aspektusokból valamennyi párt ellenzéki képviselője is alátámasztott.
4. jelenet - a bulvár-média mindent visz...
5. jelenet - a civil média sem különben...
6. jelenet - a kisvállalkozás eladója és az író találkozása egy multi árnyékában, megjelent a kleptomán nő.
7. jelenet - az eladó második műszakába tekinthettünk be, bonyolódtak a szálak, az író ámult-bámult, egy színész ingyen színházjegyeket osztogatott, kapott is érte néhány pofont a kisvállalkozótól, aki épp' szintén a második műszaknál tartott.
8. jelenet - az író ücsörgött, nézelődött, jött a kleptomán nő, aki kiakadt, majd jött a színész és földre küldte az írót.
9. jelenet - a színész és a kleptomán nő egyezségét láttuk. Kiderült, még mindig nem vettünk el mindent  a nőktől.
10. jelenet - az eladó és a kisvállalkozó nehézségeit és egyezségét láttuk.
11. jelenet - a kleptomán nő "rosszul fordult", szét is csúszott. Színész párja vak kutya szerzési kísérletbe kezdett. Megjelent az író és egy váratlan szereplő.
12. jelenet - a munkaügyi központos mindent helyretett: "Ha nem tetszik a rendszer el lehet húzni a picsába".

A finálé a "Te is elhúznád?" flashmobbal vette kezdetét és ért véget az Egyetem téren. 

Az előadás szereplői
Lakos Száva, Krasznahorkai Ági, Kroó Balázs, Horváth László, Budai József, Nyárai András és Momó.

További alkotók
Rendező: Balogh Rodrigó
Asszisztens: Fátyol Hermina
Operatőrök: Kodolányi Sebestyén és Maly Róbert
Technikai munkatárs: Feldesz Gergő
Kellékes, cupboard: Baranyai Renáta
Re/Public Art: Dani Gitta, Dani Boglárka és Nemes Aurélia
Flashmob megvalósítók: Jászberényi Gábor és Gulyás Hermann Sándor
Guide: Németh Ádám

Az előadás gerilla filmjét Baranyai Renáta készítette >>>
Az index.hu video-rovatának összeállítása >>>
Kertész Anna ajánlója a Vasárnapi Hírekben >>>

További előadás-időpontok egyeztetése folyamatban van.

Lakatos Erika fotói az előadásról
Fátyol Hermina, rendezőasszisztens


Köves Panni és Illés Marci, szinkrontolmácsok

Jelenet a Kálvin téri aluljáróban
Kroó Balázs, Kodolányi Sebestyén, Lakos Száva és Maly Róbert
Nyárai András és Horváth Laci
Kodolyányi Sebestyén és Budai József
Címkék egy Munkaügyi Központban