Felelősségem tudatában kijelentem


Alina Serban



Alina Serban/Forrás
Színdarabjában saját életének, gyerekkorának részleteit osztja meg a közönséggel. Az előadására 2017. július 27-én az Első Nemzetközi Roma Storytelling Fesztivál nyitóelőadásaként kerül sor. 
A színdarab egy fiatal lány életébe ad betekintést, aki kortársaihoz hasonlóan rajong a popzenészekért, szeret barátkozni, és álmokat sző a jövőjére vonatkozóan. Ugyanakkor ez a lány Bukarest egyik legrosszabb környékén, tanulásra alkalmatlan körülmények között nő fel, és rendszeresen érzi úgy, hogy szégyellnie kell magát, azért mert patkányok mászkálnak a ruháin, mert ismerősökhöz kell bekéredzkednie mosakodni, vagy azért, mert roma. 


Amikor édesanyja börtönbe kerül, még világosabbá válik számára, hogy ha ki akar jutni onnan, csak magára számíthat. A legkomolyabb megpróbáltatások sem törölhetik le a mosolyt az arcáról, a kitartást a szívéből. 
Bár néha maga sem hiszi el, hogy álmai megvalósulhatnak, végül eljut a Londoni Királyi Színiakadémiára, és elfogadja származását, ami nem csak bélyeg lehet, de büszkeségre is okot adhat.

"Alina Serbannak ebben az előadásban vállalt művészi tette mérföldkőnek számít a dokumentarista színház történetében. Ő ugyanis nem csak pontosan és precízen oldja meg színészként a feladatát, de emberként is óriási teljesítményt nyújt és példát mutat. Vállalja önmagát és kiáll az emberek elé, és mesél nekik. Teszi mindezt független, öntudatos művész-emberként, aki a legkevésbé sem akar szánalmat kelteni bennünk a sorsa iránt. Előadása döbbenetes erejű és teljesen letaglózza a nézőt." - nyilatkozta Szilágyi Mária, a Kortárs Drámafesztivál igazgatója, aki 2011-ben Magyarországra hívta az előadást.


A Független Színház nem először került kapcsolatba a művésszel. 

2014. március 27-én a Színházi Világnap alkalmából Alinát kértük fel üzenet megírására, melynek során üdvözölte a világ valamennyi színházi alkotóját és minden színházba járó nézőt. 
Az üzenetet Szent tehenek c. előadásunk kezdete előtt Fátyol Hermina olvasta fel. 
Az üzenet itt olvasható el.
 

Az előadás után Alina Serban részvételével közönségtalálkozóra kerül sor. 
Az előadás angol nyelven, magyar szinkronnal lesz megtekinthető.


Közreműködők
író, rendező, előadó: Alina Serban
zene: Cătălin Rulea
díszlet: Adrian Cristea
a színdarabot fordította, az előadást szinkron tolmácsolja: Adorján Beáta
Bemutató helyszíne: Stúdió K Színház (Budapest, 9. kerület, Ráday utca 32.)

Bemutató időpontja: 2017. július 27., 18:10

Az előadás hossza: 90 perc

Közönségtalálkozó hossza: 60 perc


Jegyvásárlási lehetőség a Stúdió K Színház weboldalán lehetséges.