Oldalak

Roma Hősök – I. Nemzetközi Roma Storytelling Fesztivál


Roma hősök

Nemzetközi Roma Storytelling Fesztivált szervez a Független Színház Magyarország 2017. július 27-28-án a Stúdió K Színházban (1092 Budapest, Ráday u. 32.). 
A különleges kulturális rendezvény célja, hogy négy európai kortárs színházi alkotó monodrámáinak bemutatásával hívja fel a figyelmet a roma dráma értékeire, valamint a roma közösségek, ezen belül is a nők helyzetére, példamutató egyéni sorsokat, hősies életutakat állítva a figyelem középpontjába.

A budapesti nemzetközi roma színházi találkozó fókusza a személyes történetmesélés. 
A két napos fesztivál programjában szereplő négy monodráma ma is élő roma női hősökről szól, akik képesek voltak változásokat elindítani saját, illetve közösségük életében. Mind a négy színdarab erőteljes emberi történeteket, társadalmi kérdéseket tárgyal, mindezt a storytelling személyes, olykor szívbe markoló, máskor humoros eszközeivel.

A négy színdarab közül hármat maguk a szerzők adnak elő magyar és angol nyelvű feliratozás, illetve szinkrontolmácsolás segítségével. 
Alina Serban (Románia) − „Felelősségem tudatában kijelentem”;  
Mihaela Dragan (Románia) − „(a n)ő beszél”;  
Dijana Pavlovic (Olaszország) − „Beszélj, életem”;
A negyedik monodráma, a brit Richard O’Neill „A legnehezebb szó” című műve magyarországi ősbemutatójára pedig Balogh Rodrigó rendezésében, Dömök Edina előadásában kerül sor.

„Bár az európai cigány színház több mint 130 éves szakmai múltra tekinthet vissza, és ma is számos országban alkotnak professzionális cigány színházi alkotók, mégis alig ismerjük őket.” – mondja Balogh Rodrigó, a fesztivált szervező Független Színház Magyarország művészeti vezetője. „Épp ezért rendezvényünkkel szeretnénk megmutatni: a cigány kultúra nem csupán zenéből, táncból és képzőművészetből áll, hanem jelentős színházi értékekkel is rendelkezik. Ennek megismerése a cigány közösségek tagjai és a színházi szakma képviselői számára egyaránt fontos inspirációt jelenthet.”
Alina Serban/Forrás


Alina Serban (jobbra) „Felelősségem tudatában kijelentem” című darabjából megtudhatjuk, hogy jutott el a szerző egy bukaresti romatelepről a Londoni Királyi Színiakadémiára. 




Mihaela Dragan/Forrás


Mihaela Dragan (balra) „(a n)ő beszél” című előadásából a mai Romániában élő, tradícionális családban élő roma nők kihívásairól kaphatunk képet. 



Dijana Pavlovic/Forrás




Dijana Pavlovic (jobbra) „Beszélj, életem” című műve a svájci jenis kisebbséghez tartozó írónő, Mariella Mehr történetét, és egy 20. századi svájci népirtási kísérlet részleteit tárja a nézők elé. 



Richard R. O'Neill/Forrás








A brit Richard R. O’Neill (balra) „Legnehezebb szó” című darabja pedig a skót vándorcigány („traveller”) népcsoporthoz tartozó asszonynak, Jess Smith-nek a skót miniszterelnökkel a travellerek emberi jogainak elismertetéséért folytatott személyes küzdelméről szól. 





A monodrámákból a szerzők és magyar oktatási szakértők részvételével a fesztivált követően felsőoktatási módszertani anyag készül, melynek célja, hogy magyar és külföldi fiatalokkal megismertesse a roma drámák és drámai hősök értékeit, illetve kreatív módon segítse a diákokat saját hőseik bemutatásában. Az oktatási módszertannal 2017 őszén magyarországi – főként roma – diákokhoz érünk el 2 x 90 perces workshopok formájában, majd a következő években Európa számos országában terjesztjük.



A Fesztivál részletes programját hamarosan közzé tesszük.


Az esemény fő támogatója: Badur Foundation