Kamélonlány


Ősbemutató a Roma hősök 
II. Nemzetközi Roma Storytelling Fesztivál nyitóelőadásaként
Nyilvános főpróba-előadás: 2018. május 23. (szerda), 19.00
Bemutató: 2018. május 24., csütörtök, 18.00, Stúdió K Színház



„Csak akkor tudjuk igazán megérteni a szeretteinket, ha nem elégszünk meg azzal, amit a szájuk mond. Ha tényleg együtt lélegzünk, eggyé válunk velük, mint egy kaméleon.”

Egy átlagosnak tűnő kamaszlányt kérdezget segítője, hogy megértse, miért tette, amit tett, miért akar úgy dönteni, ahogy. A lány emlékeket, élményeket elevenít fel, amelyek közül nem mindegyik a sajátja. Dédszülők, nővérek, tanárok, óvodástársak és osztálytársak viszontagságait követhetjük végig a különös képességekkel rendelkező lány meséjén keresztül, aki bármihez és bárkihez tud hasonulni, belenézni mások gondolataiba, emlékeibe, és nem szeretné mások példáját követni. A saját életét akarja élni inkább.
A szuperhős-történet a Független Színház „Roma Hősök” workshopjain résztvevő roma fiatalok és környezetük nagyon is valóságos történeteinek alapján készült. Új megvilágításba helyezve a sokszínű és tudatos generáció tagjait.

Az előadás a Belga Nagykövetség – Flamand Képviselet támogatásával kerül bemutatásra.

Jegyvásárlás a nyilvános főpróba előadásra itt, valamint az ősbemutató előadásra itt lehetséges.

előadó: Lovas Emília

író: Illés Márton
angol fordító: Lengyel Anna
zene: Endrődy Szabolcs és Vincent Ribault
jelmez: Gulyás Kinga
vizuál: Vincze Alina
asszisztens: Mátravölgyi Dorottya

rendező: Szegedi Tamás

Magyar nyelven, angol felirattal
Az előadás után közönségtalálkozó az alkotókkal. 

A közönségtalálkozót Németh Fruzsina, kritikus moderálja.